Általánosságban a szigetekről
Az Azori-szigetek három szigetcsoportját kilenc lakott (Santa Maria, Sao Miguel, Terceira, Pico, Sao Jorge, Faial, Graciosa, Corvo, Flores) és egy lakatlan (Formigas) sziget alkotja. Ezek a szigetcsoportok viszonylag távol helyezkednek el egymástól az Atlanti-óceánon, mintegy 1500 km-re az európai és 3000 km-re az észak-amerikai kontinenstől. A legkeletebbi (Santa Maria) és legnyugatabbi sziget (Flores) közötti távolság körülbelül 600km. A szigetek legmagasabb hegycsúcsa Pico szigetén található, 2351m magas, és egyben egész Portugália legmagasabb pontja is. A szigetek vulkanikusak, területükön jelenleg 12 aktív vulkán található, az alapkőzet így vulkanikus, jórészt bazalt, andezit és trachit. Az óceáni éghajlatot 17,7 C°-os évi átlaghőmérséklet, 1000-16000 mm évi csapadékmennyiség jellemzi és átlagosan egy év 50 napján 95% feletti a levegő páratartalma.
A növénytakaró
A sziget természetes növénytakarójának eltávolítását már az első telepesek megkezdték a 15. században elsősorban mezőgazdasági célzattal, leginkább marhalegelők létrehozása illetve az értékes faanyag felhasználása miatt. (Megdöbbentő adat, hogy a kontinentális Portugáliában fogyasztott tej 25%-a az Azori-szigetekről származik és teljes Portugália marhaállományának 14%-a az Azori-szigeteken él.)
Mára az őshonos vegetáció jórészt a hegyek, kráterek és parti sziklák meredek falaira szorult vissza. Őshonos növényközösségek elsősorban a babérlombú erdők, melyeknek a tengerszint feletti magasság által meghatározott különböző fajösszetételű erdei voltak elkülöníthetők egykor a szigeteken (illetve manapság ezek megmaradt fragmentumai néhol megtalálhatók). Az óceánparti homoki vegetáció szinte teljesen eltűnt elsősorban a turizmusnak és az inváziós fajok térhódításának köszönhetően, még a természetes gyepek helyén legtöbb esetben marhalegelőket alakítottak ki. Természetes tőzeglápok is megtalálhatóak a szigeteken, ezek igencsak egyedülálló, endemikus fajokban gazdag vegetációval jellemezhetőek, azonban szintén ki vannak téve az inváziós fajok fokozott terjedésének, illetve a japánciprus (Cryptomeria japonica) ültetvények ezeket sem kímélik.
Endemikus növényfajok
Az Azori-szigeteken 996 növényi taxont regisztráltak a közelmúltban, aminek 6,6%-a endemikus.
Az endemikus fajok jó része az összes, vagy a legtöbb szigeten előfordul, van azonban néhány faj, melynek elterjedése csak egy-egy szigetcsoportra korlátozódik, ilyen az Euphrasia azorica vagy a Cerastium azoricum, vagy a még szűkebb elterjedésű Marsilea azorica, melynek egyetlen lelőhelye ismert Terceira szigetén.
Az itt tartózkodásom során szerettem volna minél több endemikus növényfajt látni és a következőket sikerült (na jó volt még néhàny egyéb endemizmus, amit làttam de nem tudtam fotón megörökíteni):
 |
| Juniperus brevifolia |
 |
| Lysimachia azorica |
 |
| Leontodon rigens |
 |
| Angelica lignescens (nem minden fajt a legszebb fenológiai állapotában láttam : ) |
 |
| Platanthera pollostantha, a szigeteken öt orchideafaj fordul elő őshonosan, ebből három sarkvirág faj, melyek mindegyike endemikus (P. micrantha, és P. azorica a másik kettő) |
 |
| Ilex perado ssp. azorica a babérlombú erdők egyik meghatározó faja |
 |
| Ez a tőzegmohából kilógó fű a Festuca francoi |
 |
| Holcus rigidus |
 |
| Tolpis azorica |
 |
| Hedera azorica |
 |
| Viburnum tinus ssp. subcordatum |
 |
| Festuca petraea, parti sziklákon élő csenkesz faj |
 |
| Festuca petraea küzd a dísznövényként kivadult Carpobrotus edulis nevezetű, az otthoni kertekben is egyre közkedveltebb kristályvirág fajjal |
 |
| Hypericum foliosum |
 |
| Smilax azorica (japáncipruson) |
 |
| Laurus azorica |
 |
| Prunus lusitanica ssp. azorica |
 |
| Frangula azorica |
 |
| Picconia azorica |
 |
| Polypodium azoricum |
 |
| Na és innentől ezeket csak botanikus kertben láttam sajnos, de ez a faj valami hihetetlenül szép (Lactuca watsoniana) |
 |
| Rumex azoricus |
 |
| Azorina vidalii, a nemzetség egyetlen ismert képviselője |
 |
| Lotus azoricus |
