Mezsgyék természetvédelmi célú élőhelykezelése a Csanádi-háton

A hétvégén (november 17-18.) Békés megye déli részén (jórészt Battonya és Mezőkovácsháza környékén) értékes fajokat fenntartó mezsgyék kezelését végeztük.

Az egyik általunk kezelt mezsgye nyáron: a védett
hengeresfészkű peremizs elvirágzó példányai is láthatók a
képen.

A löszgyepek hazánk egyik legfajgazdagabb növénytársulásai, melyek egykor igen nagy kiterjedésben voltak jelen az Alföld löszterületein, azonban szerencsétlenségükre mezőgazdasági művelésre kifejezetten alkalmas, értékes termőtalajon alakultak ki. Emiatt már időszámításunk kezdete előtt megkezdődött a művelésük, azonban a 19. század közepe táján indult meg intenzív feltörésük és szántóföldi művelésbe vonásuk. Ennek következtében löszgyepeink csaknem eltűntek, illetve olyan kis kiterjedésű maradvány-foltokra szorultak vissza, mint amilyenek az útmezsgyék, határmezsgyék, vasúti töltések vagy a kunhalmok is, melyek jelentős természetvédelmi értékeket tarthatnak fenn. Bizonyos határmezsgyék olyan elsődleges mezsgyék, melyek kijelölése akár a középkorig is visszanyúlhat, így ezek sok esetben ténylegesen az eredeti ősgyep megmaradt fragmentumai. A legeltető állattartás idején a legelő állat, illetve az általa igényelt széna kaszálása megoldotta e gyepek kezelését és sokszínűségük fenntartását. Azonban a hagyományos állattartás visszaszorulása következtében és ezáltal a kezelés hiányában olyan természetvédelmi szempontból kedvezőtlen folyamatok indulnak meg a gyepekben, mint a cserjésedés, avarfelhalmozódás, egyes uralkodó fűfajok elszaporodása és a kétszikűek visszaszorulása, végső soron sokféleségük lecsökkenése.

Emiatt végeztük el négy különböző mezsgyeszakaszon és egy kunhalmon a cserjék irtását és a mezsgye kaszálását. Ezekre a mezsgyékre az elszántásukon és a műtrágyázás következtében feldúsult tápanyag miatti gyomosodásukon kívül a legnagyobb veszélyt az idegenhonos fajok, mint a fehér akác (Robinia pseudoacacia) vagy a bálványfa (Ailanthus altissima) illetve az őshonos kökény (Prunus spinosa) fokozott terjedése jelenti. 
E mezsgyéken olyan védett fajok vannak jelen, néhány esetben nagyon jó szerkezetű löszgyepben, mint a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), hengeresfészkű peremizs (Inula germanica), nyúlánk sárma (Ornithogalum pyramidale), pusztai meténg (Vinca herbacea) vagy a kék atracél (Anchusa barrelieri). Ez utóbbi zoológiai szempontból is egy jelentős növényfaj, mivel tápnövénye a monofág atracélcincérnek (Pilemia tigrina), mely egy fokozottan védett, NATURA 2000-es faj. A monofág fajok populációinak sérülékenységét növeli, hogy életük gyakorlatilag egyetlen növény létéhez kötődik.

A debreceni csapat: jobbról balra: Lukács Kata, Kiss Réka és én. : )  (Csathó András István fotója)

                                   

Balról jobbra: Olasz Ákos, Balogh Gábor  és Varga Beáta.

A mezsgyekezelés főszervezője: Csathó András István, előtérben a hengeresfészkű peremizsek egy, még virágzó példányával.

A kék atracél tőlevelei.

Előtte

Utána

Nyugtával dicsérd a napot. A hold már fent, de mi még dolgozunk a mezsgyéken : ).(Csathó András István fotója)

Egy idézettel zárnám ezt a bejegyzést:

„Tudom, hogy nem könnyű feladat a kisebb emlékek védelmének gyakorlati megvalósítása, de ha megvan a kellő társadalmi bázis, akkor a termelés számára kis kiterjedésük miatt teljesen jelentéktelen foltok gondos és maradandó megóvása biztosítható. Át kell törni az emberi közömbösséget és a hivatali tehetetlenséget.”

Dr. Zólyomi Bálint (1969)

 

Irodalom:

Illyés E., Bölöni J. (szerk.)(2007): Lejtősztyepek, löszgyepek és erdőssztyeprétek Magyarországon. Magánkiadás, Budapest, pp. 52–61.

Csathó A. (2011): Az elsődleges és másodlagos mezsgyék növényzetének összehasonlító vizsgálata a battonyai Gránic és Csárda-dűlő példáján. – Tájökológiai Lapok 9(2): 345-356.

Kovács Tibor (2014): Atracélcincér (Pilemia Tigrina) – KvVM Természetvédelmi Hivatal, Fajmegőrzési tervek